Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Steve McCarthy esetek - rejtvények, ötperces krimik

Steve McCarthy esetek - rejtvények, ötperces krimik Az alábbiakban Steve McCarthy magánnyomozó rejtvényes kalandjairól olvashatsz. Itt nem elég a logika, a megfigyelés, itt igazi tudásra lesz szükséged. Használd az elméd és akár a guglit is ha kell!

Steve McCarthy vagyok, a J&T ügynökség magánnyomozója.

Széleskörű általános műveltség, pengeéles logika és a harci művészetekben való jártasság. Ezek azok a „kellékek”, amelyekkel felszerelkezve vetem magam a rejtélyes ügyek szövevényes hálójába, s oldom meg a szinte kibogozhatatlan rejtvényeket és vívom ki rajongóim ámulatát. Odavagyok az almafröccsért, a sodort cigarettarágóért és a garnélarákért fokhagymás-petrezselymes paradicsomszószban.

Dióhéjban ennyi... 

Majd úgyis megismersz jobban, hisz elérkezett az ideje, hogy megosszam veled magánnyomozói kalandjaimat.

Megannyi érdekes sztori, izgalmas fejtörő, amelyek rengeteg tanulsággal szolgáltak számomra az évek folyamán. Most te is mellém szegődhetsz, hogy együtt fejtsük meg a gyilkossági, emberrablási, rablási és csalási ügyeket, a mások számára megoldhatatlan rejtélyeket.

Ehhez kiváló megfigyelőképességre, logikus gondolkodásra, alapos műveltségre lesz szükséged.

No és persze jó adag hidegvérre.

Az egyes történetek nehézségét csillagokkal jelöltük * és * * * * * között.

 

STEVE McCARTHY ESETEI:

8. GOLYÓ A HALÁL

NAGY LAJOS ÉRMÉJE

UGANDA DZSUNGELÉBEN

KISKACSA FÜRDIK

SAKK-MATT

FIÚ A TÓPARTON

 

8. GOLYÓ A HALÁL - 5 PERCES KRIMI, REJTVÉNY, LOGIKAI FEJTÖRŐ (SZINT: * *)

Az első ügyem, amit utólag a szenzációhajhász újságírók a 8. golyó a halál címmel hoztak le, így alakult…

Jó barátom, a kissé nehézfejű nyomozó, Robert Booby hadnagy hívott ki a gyönyörű környezetben - egy tündöklő angolkert közepén - pompázó kastélyhoz. Gyilkosság történt, mégpedig a szalon melletti biliárdteremben. Mikor megérkeztem, az áldozatot már elszállították, csak az egyetlen szemtanú, Dr. Pemberton és persze Booby hadnagy volt a teremben. Dr. Pemberton magas, jóképű, a hatvanas évei közepén járó férfi volt. Fölényes mosollyal nyújtott kezet, majd azonnal mesélni kezdett.

- Nyolcas poolt játszottunk Dr. Smithszel, szerencsétlen barátommal, tudja amolyan kocsmai szabályokkal… de nagyon is komoly téttel, s éppen egy parti kellős-közepén voltunk, amikor hirtelen egy símaszkos alak feltépte a verandaajtót, berontott és minden teketória nélkül lelőtte szegény doktort. Egy szót sem szólt, leejtette a pisztolyt az asztalra és elrohant…

- És maga nem nyúlt semmihez ezután? – kérdeztem az államat simogatva.

- Nem, nem. A golyók mellé tettem a biliárddákót és lehajoltam a barátomhoz, hátha tudok rajta segíteni… de már nem volt pulzusa. Aztán hívtam a rendőrséget.

Vetettem egy pillantást az asztalra (ld. a képen), majd Booby hadnagyhoz fordultam:

- Azt hiszem, érdemes lenne az urat bevinni a rendőrségre és alaposan kihallgatni… hiszen nyilvánvalóan hazudik.

               

Miből gondolhattam mindezt?

 

2. STEVE McCARTHY ESETEK – NAGY LAJOS ÉRMÉJE (SZINT: * * *)

A legutóbbi - a 8. GOLYÓ, A HALÁL néven elhíresült - esetem óta nyugodalmasan teltek napjaim. Dr. Pembertont, miután szembesítettük hazugságával, letartóztatták, majd bíróság elé állították és végül életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Amint bilincsbe verve elvezették, megesküdött, hogy egyszer még megbosszulja, hogy ide juttattam. Én jót nevettem ezen.

Mint utólag kiderült, ez hiba volt… No, de ne szaladjunk ennyire előre az időben.

Éppen kedvenc kávézóm teraszán üldögéltem és kortyolgattam tűzforró eszpresszómat, amikor megcsörrent a mobilom. Régimódi vagyok, egy őskövület a modern kütyük világában, de ma már képtelen vagyok egy métert is az okos telefonom nélkül megtenni. Szóval kicsöngött és én persze felvettem:

- Helló – mondtam és amolyan Bondosan be is mutatkoztam. – Steve vagyok. Steve McCarthy.

Magamban elmosolyodtam, biztos voltam benne, hogy lenyűgöző hatást váltok ki a hallgatóságomból, bárki is legyen a vonal másik végén.

- Jó napot, Mr. McCarthy, itt Jonas Greedy beszél, a WITEJKOLMANI biztosítótól. Volna egy kis gondunk! – válaszolt némi szünet után, kimért hangon. Lehangoló volt. Ez a karót nyelt fazon aztán biztosan nem értékelte a bennem elvesző Bondot…

- Miben segíthetek Mr. Greedy?

- Hát… itt van kérem ez a gyanús alak, Mr. Sharper. A minap bejött és közölte, hogy elloptak tőle három pénzérmét, amit korábban 1 000 fontra biztosított nálunk egy kezdő ügynökünknél. Hitelesnek tűnő papírokkal igazolta, hogy a három pénzérme egy régészeti ásatás során került elő egy Nagy Lajos korabeli lelet közvetlen közeléből.

- A magyarok és a lengyelek Anjou királyáról van szó?

- Igen, igen, be kéne jönnie, mert érzem, hogy valami nem stimmel, de nem tudom megmondani, hogy pontosan mi az.

Természetesen igent mondtam, hisz hébe-hóba segítettem biztosítási csalások leleplezésében is. Miközben készülődtem, gondoltam küldök egy üzenetet Jean Le Gros, francia származású numizmatikus barátomnak, hátha szükségem lesz a segítségére az ügy megoldásában.

Felesleges volt.

Az ügy igen egyszerűnek bizonyult. Amint megpillantottam az érmék fényképét (ld. képeken), azonnal tudtam, hol a hiba.

- Mr. Greedy, az önök ügynökét becsapták. Ebből a három érméből az egyik biztosan nem Nagy Lajos korából származik és feltételezem, hogy ha ezzel sikerült önöket átvernie ennek a Mr. Sharpernek, akkor bizonyára – bár eredetinek tűnnek - a másik kettővel is buherált valamit.

 

Vajon melyik érméről tudtam egyből, hogy nem lehet Nagy Lajos érméje?

 

3. STEVE McCARTHY ESETEK – UGANDA DZSUNGELÉBEN (SZINT: * * * *)

Mr. Sharpernek (ld. előző ügyem) végül sikerült elmenekülni az igazságszolgáltatás markai közül. Mikor lecsapni készült rá a rendőrség, ő már rég egy repülőgépen üldögélt és a távoli Afrika felé repült… 

Erről eszembe jut egy régi ügyem.

Még az 1990-es évek elején a WWF (tudjátok, az a pandás szervezet) felkérésére Ugandába utaztam és hosszú hónapok munkájával beépültem az egyik helyi orvvadász bandába. A feladatom az volt, hogy lebuktassam az egész kompániát, ezért zoológusnak adtam ki magam. Azt állítottam nekik, hogy bármi áron a hegyi gorillákhoz szeretnék jutni, hogy teljesítsem megbízóm, egy dúsgazdag brunei herceg kérését, hogy vigyek neki két párt a veszélyeztetett állatokból.

Egy nap magához hívatott az egyik kisfőnök, Leopold Durrbele.

Emlékszem, a fojtogató meleg szinte elviselhetetlen volt, szúnyogok zsongtak körülöttünk idegesítőn és a dzsungel mélyéből állati halálsikolyok hangja szállt felénk. Éjfél felé járt az idő és a nagydarab sebhelyes arcú fekete férfi hamis mosollyal a szája szélén kínált hellyel és az egyik sarokban álló kopott bőrfotelre mutatott. Csorgott rólam a verejték és nem csak a nagy meleg miatt, hanem mert a félhomályba boruló szobában csapdába estem és éreztem nagy veszélyben vagyok.

- Miszter McCarthy, volna itten egy kis feladat – mondta alig érthető angolsággal az ugandai és képeket dobott elém az asztalra. A fekete-fehér fényképeken állatokat láttam, egészen pontosan négyet.

- Van egy európai férfi, akinek csakúgy, mint az ön megbízójának van egy kis állatkertje és a képen látható állatok még hiányoznak belőle, viszont ő szeretné mindenáron megszerezni őket. Mi becserkészünk Önnek négy hegyi gorillát, cserébe hoz nekünk egyet-egyet ezekből – mondta hadaró hangon és közben összeszűkült tekintettel leste reakciómat. 

steve mccarthy rejtvény - kihalt állatok

Azonnal átláttam, hogy beugratás az egész. Nyilván azt tesztelte ez a benga barom, hogy tényleg az vagyok, akinek mondom magam, azaz zoológus. És bár nem voltam az, az egyik állatról rögtön tudtam, hogy sosem fogom tudni leszállítani és azt sejtettem, hogy a többivel is lehet valami gikszer. Végül rámutattam az egyikre és csak annyit mondtam.

- Őt meg tudom szerezni, a másik hármat azonban nem – mondtam, majd elégedetten hátradőltem. Szemmel láthatóan Durrbele is megnyugodott és a feszültség felengedett. Éreztem, átmentem a vizsgán.

- Remek, Miszter McCarthy, remek!

 

Melyik három állattal lehetett probléma és miért nem lehetett őket leszállítani?


4. STEVE McCARTHY ESETEK – KISKACSA FÜRDIK (SZINT: * * * * *)

Azért nem csak kőkemény eseteim voltak, olykor-olykor aranyos vagy éppenséggel vicces „ügyeket” is megoldottam.

Ilyen volt az az emlékezetes alkalom is, amikor egy napsütéses délután épp az unokahúgom hároméves kislányának szülinapi partiját tartottuk. Steaket grilleztünk a verandán, az unokahúgom narancstortát sütött a konyhában, gyerekek hancúroztak a ház és a telek minden szegletében, én pedig szigorúan alkoholmentes almafröccsökkel enyhítettem szomjamat. Lufik repkedtek a fejem körül és egy Happy Birthday feliratú szalagot is kiaggattak két fa közé. 

Régi kalandos és rejtélyes sztorijaimmal szórakoztattam épp a házigazdát, az ünnepelt apukáját, amikor a kislány, Mignonne kitotyogott karjaiban egy élő kiskacsával, amit az egyik vendégtől kapott ajándékba. A kacsa tolla csak úgy csillogott a napfényben, feje búbján azonban – meglepő módon - egy kis festékfolt éktelenkedett. 

- Nem esik bele? – kérdeztem és a kert hátsó része felé mutattam, ahol egy kis kerti tó volt, teknősökkel és aranyhalakkal tele. 

- Ááá, szinte mindig ott van… csak megfürdeti a kiskacsát - nyugtatott meg Adam.

Ha nem, hát nem, gondoltam és így aggodalom nélkül mehettem ki a fürdőszobába, amire az elfogyasztott almafröccsöktől feszülő hólyagom már egy ideje erősen késztetett. A helyiségben óriási rumlit találtam, a padló tiszta víz volt, egy hajfestékes tubusból némi festék folyt ki, azon kívül hevert ott még egy hajkefe, egy törülköző és egy üres habfürdős flakon is. Egy darabig csak néztem a káoszt, aztán ijedten felkiáltottam: - Úristen! – és már szaladtam is ki a kertbe, hátra a tóhoz és az utolsó pillanatban érkeztem, hogy kihúzzam a vízből az alásüllyedő és már fuldokló…

…kiskacsát.

 

Mi történt, honnan tudtam, hogy baj lesz a kiskacsával?

 

5. STEVE McCARTHY ESETEK - SAKK-MATT (SZINT: * * * *)

Közel fél év telt el a biliárdos esetem (ld. 1. eset – a 8. golyó a halál címmel) óta, amikor telefonhívást kaptam a szigorúan őrzött állami fegyintézetből.

- Kapcsolom a hívó felet - mondta egy gépies női hang, majd nagy meglepetésemre Dr. Pemberton szólalt meg a vonal másik végén.

- Hogy van Steve?

- Ööööh – nyögtem, bár ritkán szoktam ilyen látványosan vagy inkább jól hallhatóan megrökönyödni, de… igazából most se, csak egy légy szállt a számba és azt köhögtem vissza.

- Szeretném, ha meglátogatna.

Két órával később, rövid autókázáson és egy félórás, igen alapos és már-már izgalmas testmotozáson is túl, ott álltam egy acélajtó előtt és az igazgatót hallgattam. 

- Tudja, Mr. McCarthy, Dr. Pemberton példamutató rab. Magaviselete egyszerűen jeles, ezért számos kedvezményt biztosítunk számára… - mondta nyálasan mosolyogva Mr. Sloth és közben hájas teste remegett, mint egy remekbeszabott kocsonya. Pár hónappal később, amikor egy széklábból faragott műanyag penge állt ki a halántékából, sajnos már nem mosolygott ilyen kedélyesen, no de ne szaladjunk ennyire előre az időben…

Beléptem a cellába, ami inkább egy komfortos szállodai szobára hasonlított, egy ággyal az egyik sarokban, két fotellel, asztallal a fal mellett, óriási plazmával (ma már más a menő? Ne feledjétek, ez egy régi sztori!) a falon, sőt még külön kis fürdőszoba is a rendelkezésére állt a jó magaviseletű gyilkosnak. Az asztalon egy sakktábla, a bábuk állásából ítélve épp egy parti közepén állhattak a felek. Na de ki lehetett a másik? Nem kellett sokáig várnom, hogy választ kapjak.

- Kedves Steve. Látom, észrevette már az én kis hobbimat. Egy híres nagymesterrel játszom távsakkot, e-mailben írjuk meg egymásnak a lépéseket. Igen izgalmas, akár napokig is eltart, míg egy-egy lépésváltás lezajlik. De legutóbb azt írta az a nagyképű barom az egyik lépésem után, hogy még két kör és végem!!! Nyilván látja ön is, hogy vesztésre állok a feketével, na de két lépésen belül?!

Egy pár másodpercig (na jó, percig) néztem az állást, aztán megmutattam a doktornak, hogy is lesz a két lépés. Elismerőn bólintott, talán egy kicsit fel is nézett rám, ami persze nem csoda, hisz magasabb voltam, de azért mégis jóleső bizsergés vett erőt rajtam. 
- No, de igazából, nem is erről akartam magával beszélni – mondta végül… (ne menjetek el, folyt. köv.)

Vajon hogyan lehet fehérrel indulva két lépésben mattot adni?

6. STEVE McCARTHY ESETEK - FIÚ A TÓPARTON (SZINT: * * * *)

A sakkfeladvány nem volt könnyű (ld. 5. eset), de hát formában voltam, járt az agyam, mint a motolla. Mi a fene az a motolla? Persze tudom én, csak gondoltam, feldobom nektek is a kérdést. De haladjunk… Szóval ott álltam Dr. Pemberton fényűző cellájában és elégedetten gondoltam magamra, amikor erős basszus hangja kipenderített révedezésemből.

- Szeretném, ha megkeresné a fiamat! – mondta és először láttam az arcán a laza pszichopata tekinteten túl valami emberi érzelmet, talán aggodalomnak nevezném.

- De hát mi történt?

- Miután bekerültem ide, a fiam, John, hogy is mondjam, egy picit elvadult. Az ex-nejem pedig nem igazán tudta kezelni a helyzetet. Egy pár napja pedig eltűnt. Egyszerűen kámforrá vált és azóta sem tudja senki, hogy mi történt vele.

- Voltak rosszakarói?

- Nem hiszem. Az utóbbi hónapokban ugyan lejárt klubokba, és talán furcsa alakokkal is összejöhetett, de mikor itt járt egy szóval sem említette, hogy gondja lenne, na persze… ha a drogokat nem tekintjük annak.

- És önnek esetleg vannak ellenségei? – kérdeztem álnaivan, ő meg egy darabig úgy nézett rám, mint egy nyolccsápú űrlényre a Dagoba rendszerből. Aztán félelmetes hahotában tört ki, csak úgy remegett az egész teste a görcsös nevetéstől, de a hideg tekintete arról árulkodott, hogy cseppet sem mulat jól.

- Jó poén, Steve barátom. Jó poén. Nekem CSAK ellenségeim vannak!

Ezt készséggel el is hittem neki. Nekem sem volt túl szimpatikus, azzal a jóképű pofázmányával, sármosan őszülő hajával, meg azzal a mindenki mást elnyomó, sugárzó intelligenciájával. Nem mintha emiatt vetekedett volna velem, hisz öreg volt, mint egy Árpád-kori templom, csak hát mégis mondják meg, kit vonzana egy ilyen fickó?!

- Szóval körülbelül egy hete levelet kaptam tőle, amelyben beszámolt arról, hogy ország körüli útra indult és egy fényképet mellékelt hozzá! Nézze meg, ő az ott a fa törzsének támaszkodva nézi a tavat, ez az utolsó hír róla – folytatta Pemberton és azzal egy képet dobott elém. 

Hmm. Nézegettem egy kicsit a képet, majd rákérdeztem.

- Miért pont én? És miért tenném meg magának?

- Mert tartozik nekem!!! Ide juttatott, ebbe a pöcegödörbe!!! – üvöltött rám magából kikelve és láttam rajta, hogy a gyógyszere valahol épp a messzi távolban gurul. – Keresse meg nekem azt a tavat – mutatott a képre - és tudja meg, hogy hol van a fiam!

- Nem vállalom – mondtam nyugodtan – gyilkosoknak nem dolgozom.

Egy darabig magába roskadtan áll, majd egy megvető pillantással rám förmedt.

- Takarodjon! Majd megkeresi azt a tavat valaki más, egy magánál okosabb!

Ez fájt. Mindazonáltal nem húztam fel magam.

- Lehetséges. Annyit mondhatok azonban, hogy ez alapján – és itt én is a képre mutattam - rossz helyen keresi majd.

Miből gondoltam ezt?

 

Tartalomhoz tartozó címkék: logikai fejtörők rejtvények

Keresés