Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Ha hétfő, akkor Quiznight!

Ha hétfő, akkor Quiznight! Mi is ez a hétfői program? A Quiznight által immár 11 éve működtetett kvízbajnokság fordulói zajlanak ebben az időpontban évente 25 héten keresztül, őszi-tavaszi lebonyolítású rendszerben, ahogy illik.

Tuti program hétfő este: Quiznight

Immár 4. éve, a baráti társaságunknak minden hétfő este megvan a tuti programja, amit nem írhat felül senki és semmi.

Pontban fél nyolckor tollat és egyéb munkaeszközt kiejtünk a kezünkből (igen, igen, ilyen sokáig dolgozunk) és máris irány az Ibolya Presszó a Ferenciek terén, ahol vár minket a télen túlfűtött, tavasszal túlszellőztetett helyiség (nekünk semmi se jó), az éterben komótosan terjedő feszült izgalom és emberillat, no meg a jó előre lefoglalt asztal, rajta csapatunk nevével: Ugly&Fat. 

A névválasztás óta persze sokat szépültünk és le is fogytunk ám, de a név kötelez, tartjuk most már magunkat ehhez, hisz az Ibolyában egy kvízbajnoki arany és egy bronz birtokában már rangunk van. Az ellenfelek tagjai előre köszönnek, a felszolgálók behűtött sörökkel várnak és a közönség is tombolva ünnepel, amikor belépünk az ajtón. Na jó, nem egészen. Nincs is közönség, az ellenfeleink csak azért köszönnek előre, mert a korunknak kijár a tisztelet, a hűtött sörök meg mindenkit várnak, nem csak minket.

quinznight ugly&fat csapat

Az Ugly&Fat csapat néhány tagja. Hiányoznak a csinos lányok és én sem vagyok a képen  smiley

No de e rövid bemutatkozás után térjünk a lényegre. 

Mi is ez a hétfői program? A Quiznight által immár 11 éve működtetett kvízbajnokság fordulói zajlanak ebben az időpontban évente 25 héten keresztül, őszi-tavaszi lebonyolítású rendszerben, ahogy illik.

Ki nem hagynánk soha!

Így volt ez most hétfőn is, amikor szokás szerint várt ránk az 51 kérdéses főmenü + 10 villámkérdés külön jutalomért. Nos, ez utóbbit ezúttal jól elbaltáztuk, habár úgymond történelmi kérdések voltak és a történelem mindig is a kedvencünk volt. Most lazán összerakott képrejtvényekből kellett (volna) királyok, uralkodók nevét kitalálni, aminek elsőre nagyon megörültünk, de aztán megjelent a bluetooth jele és Géza felkiáltott: „Te is fiam, Brutus!” Be is írtuk nyomban Julius Caesart. Nem gondoltunk azonban Kékfogú Harald, dán királyra, pedig ő lett volna a helyes megfejtés. 

Hozzáteszem, hogy a bajnokság főszervezőjének, Álmosnak nagy kedvence ez a képrejtvény dolog és az ő gyönyörűséges agyából még ez a Brutusos Bluetooth is simán kipattanhatott volna. 

No mindegy. Mást is elrontottunk, így lemondhattunk a külön piáról. 

Az a fránya villámkérdés sor a királyokkal

Lássuk akkor a főmenüt, a Quiznight specialitását!

5 bemelegítő kérdés, aztán 5 anagramma vagy képrejtvény, majd egy 10 kérdéses kapcsolati kör és végül – még a szünet előtt - újabb 5 kérdés jön, amit a kvízelők küldenek be. 

Ez utóbbiakban előszeretettel bukkannak fel a „hány zoknit kell kihúznom a fiókból, hogy…” és a „hogyan szedjek be egy piros és egy kék kapszulát sötétben” típusú logikai agyrémek, akarom mondani fejtörők. Persze ez még mindig jobb, mint az, hogy „vajon ki énekelte a Kacsamesék magyar verziójának főcímdalát anno”? (24. kérdés) Nos, ezt most megválaszolatlanul hagyom, mindenki képzelje el a szebbnél szebb férfi hangokat és találgasson! 

Annyit segítek, az általunk „nevezett” Csonka Pici nem nyert! 

Szünet után jön általában a játék izgalmasabb része, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy itt dől el minden. 

Először is ott van a 4 meghatározásból kitalálandó Kire/Mire gondoltunk. Ezúttal egy fiktív karaktert kellett kitalálni, akinek a sztoriját latinra fordítva egy Lénárd nevezetű úr rögtön a new yorki bestseller listák élére ugrott a könyvével. Hogy miért, azt máig homály fedi, nem is sikerült kitalálnunk ennyiből, de a második meghatározásban megadott Kovács János felirat, meg a pagony már sokat segített.

Közben megküzdhettünk a sok versenytársunk által elátkozott listával. "Melyik az EU öt legnagyobb területű tagállama?" (25. kérdés) Sorold fel! A csodás Itáliát és a baráti Lengyelországot sokkal nagyobbnak láttuk képzeletünkben, mint azok a valóságban, így nem is szerezhettük meg a maximális 5 pontot.

Újabb 5 vegyes kérdés ill. 5 párosítós vagy halmazos feladat után jön a kvíznap fénypontja, mondhatni csimborasszója (ki tudja, honnan ered ez a kifejezés?), a 10 pontot érő utolsó 5 kérdés, amelynél azonban, ha csak egy is rossz a beírt válaszok közül ugrik minden pont, még azok is, amelyeket megszolgáltunk volna helyes válaszunkkal.

Így jártunk ezúttal mi is.

4 kérdésre kentük-vágtuk a választ. Az ötödikre pedig úgy véltük, hogy simaliba lesz. 

Különféle gyümölcslevek mellett melyik ital a Bellini, a Puccini és a Rossini koktélok közös alapja? (26. kérdés)

Hoppá, megvan a 10 pont! Persze, hogy a gin!!!

Hát, nem. Pedig én még etimológiai magyarázatot is mellékeltem hozzá: a gin olaszul nyilvánvalóan gini, ez és a zeneszerzők nevének hasonló hangzása és az abból született következtetés nekem egyértelműnek tűnt ugyanis. Nem volt az. 

A helyes választ erre a kérdésre (csakúgy, mint a többi kérdésére) a megfejtés gombra kattintva tekintheted meg.

Így buktunk 8 pontot, de ennek ellenére a 3. helyen végeztünk, gazdagodtunk egy borral és sok-sok élménnyel. 

Jó este volt ez is, hála neked Quiznightlaugh Ráadásul ezúttal Zali fiam is velünk volt.

 

 

Keresés